Arborétum

2017 - 2018

Folyamatban lévő együttműködésen alapuló művészeti projekt
A CAPP Művészeti Együttműködési Program keretében a Ludwig Múzeumban!

Nap mint nap találkozunk olyan, az élet különböző területén jártas emberekkel, akik szívesen adnák át tudásukat a következő generációnak. A projekt indító gondolata, hívószava a tudás és tapasztalatátadás és annak hiánya a felnőtt generációk között.

A társulat projektje hat művészeti területről (festészet, szobrászat, grafika, színház, bábszínház és zene) érkező művészpár közös munkáját figyeli meg és mutatja be. Ők egymást és egymás munkáját megismerve közösen hoznak létre egy alkotást, amely egyszerre használja a mai kor technológiai vívmányait és épít be évtizedes szakértelmet.

A projekt hosszú távú célkitűzése, hogy a kitapasztalt metódusokat és ismeretet adaptálva és kiterjesztve a különböző művészeti ágak módszerei eszközként szolgáljanak két hétköznapi, különböző generációban lévő csoport érzékenyítéséhez, közelebb hozásához, egymás iránti elfogadáshoz és megértéséhez.

Koncepció, projektgazda: Lukács Gergő

Résztvevő művészek: Antal Malvina, Geröly Tamás, Gőz István, Juhász Ibolya, Kovács Márk, Lakos Fanni, Makra Viktória, Munkácsi Ádám, Németh Ágnes, Pálfi György, Szabó Kristóf - KristofLab

Támogatók: CAPP, NKA, Ludwig Múzeum, Pro Progressione